Busexpo

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a vállalkozások igényeire tekintettel meghosszabbodnak a Széchenyi Kártya Program (SZKP) állami támogatású, kedvezményes feltételrendszerű, alacsony kamatozású, gyorsan elérhető hitelkonstrukciói, így a vállalkozások továbbra is akár 0 százalékos kamattal juthatnak hitelhez.

A kormány döntése értelmében az SZKP Kríziskonstrukciói folyamatosan igényelhetők maradnak 2021. I. félévében is.

A kormány a hitelekhez változatlan mértékű állami támogatást biztosít kamat-, kezelési költség-, kezességi díjtámogatás, illetve adott konstrukció esetén egyéb költségtámogatás formájában annak érdekében, hogy a járvány elhúzódásával a hazai mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások továbbra is a finanszírozási igényeiknek megfelelő forráshoz jussanak.

A programot koordináló KAVOSZ a közleményben utalt arra, hogy országosan kiemelt az érdeklődés, a mikro-, kis és közepes méretű vállalkozások kevesebb mint 7 hónap alatt, közel 28 ezer hitelkérelmet nyújtottak be, összesen 874 Mrd Ft hitelösszegben.

A program hitelei iránt a legnagyobb érdeklődés a mikrovállalkozások részéről érkezett, a befogadott ügyletek közel 80 százaléka kapcsolódik hozzájuk. Az igénybe vett SZKP hitelek túlnyomó része likviditási-finanszírozási célokat szolgál, de megfigyelhető a beruházások finanszírozására irányuló kérelmek emelkedő száma is.

Az ITM közleménye itt olvasható

A Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként májusban vezették be az új Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz, a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel, a Széchenyi Likviditási Hitel, a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz és az Agrár Széchenyi Kártya Plusz termékeket, melyek szeptemberben kiegészültek a Széchenyi Turisztikai Kártya, valamint az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz konstrukciókkal.

 

A NiT Hungary tájékoztatása a májusban indított SZKP részleteiről

Továbbá

A szeptemberben indított Széchenyi Turisztikai Hitel részleteiről

 

November végéig összesen 777 vállalkozó 30 milliárd forint szabadon felhasználható forrást igényelt a Széchenyi Turisztikai Kártya Konstrukcióban. A KAVOSZ Zrt. adatai szerint a 2020. november végéig befogadott hitelkérelmek 61 százalékát mikro-, 32 százalékát kis-, 9 százalékát közepes vállalkozás nyújtotta be. Az igényelt hitelösszeget vizsgálva a vállalkozásméret szerinti megoszlás 32-50-18 százalék.

A befogadott hitelkérelmek nagyságát tekintve a teljes igényelt összegből az éttermi, mozgó vendéglátás 34 százalékkal, a szállodai szolgáltatás 15 százalékkal, az utazásszervezés 12 százalékkal, az egyéb szárazföldi személyszállítás (azaz az autóbuszos különjárati személyszállítás) 10 százalékkal képviselteti magát.

A NiT Hungary érdekképviseleti szerveztként mindent elkövet annak érdekében, hogy az egyébként nagyra értékelhető kormányzati szándékot a folyósító pénzintézetek hitelkihelyezési gyakorlata is tükrözze, és a támogatott hitel valós alternatíva legyen a turisztikai szektor krízishelyzetben lévő, bevételi forrásaitól elesett képviselői (köztük kiemelten a különjárati autóbuszos személyszállítók) számára.

A Magyar Bankszövetség, és az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkársága felé tett augusztusi konzultációs kezdeményezésünk (részletei itt olvashatók) sajnos nem hozta meg az elvárt eredményt.

FONTOS!

Az érdekérvényesítés hatékonysága és a tisztánlátás érdekében a NiT Hungary tagjaitól továbbra is várja a Széchenyi Hitelkonstrukciókkal kapcsolatos tapasztalatokat!

Azon tagjaik, akik nyújtottak be hiteligényt, és annak elbírálása, folyósítása tekintetében tapasztalatokkal rendelkeznek, az alábbi főbb adatok megadásával tudják segíteni az érdekképviseleti szervezet munkáját:

 

-       Mely banknál / bankoknál nyújtottak be hiteligényt?

-       Ezen banknál / bankoknál van-e egyéb, folyamatban lévő hitelük?

-       A cikkben említett gazdaságvédelmi célú hitelkonstrukciók közül mely konstrukciót igényelték?

-       Megkapták- e a hitelt, vagy a kérelem elutasításra kerül?

-       Amennyiben arra információjuk van, elutasítás esetén mi volt az elutasítás konkrét oka?

-       Mekkora a vállalkozás idei éves forgalomcsökkenése (százalékban az előző év azonos időszakához képest)?

 

Válaszaikat, visszajelzéseiket, a hitelnyújtással kapcsolatos további fontos észrevételeiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják folyamatosan.

 

A NiT Hungary köszöni közreműködésüket!