Busexpo

 A NiT Hungary új aktivitásokkal vesz részt az idei rendezvénysorozaton.

A Közlekedési Kultúra Napja2019. évi programsorozatában számtalan közlekedésbiztonsági aktivitás hívja fel a figyelmet a közlekedési kultúra fontosságára az ország minden részében. Az ötödik éve megrendezett esemény ünnepélyes nyitórendezvényén az innovációs és technológiai tárca, valamint az idén 70 éves Közlekedéstudományi Egyesület (KTE), illetve társszervezetei és szakmai partnerei állnak ki a magyar közlekedéskultúra fejlesztése mellett.

Május 10-én, a Művészetek Palotájában tartott nyitó rendezvényen Dr. Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára mellett beszédet mond Ledia Lazeri, az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) Magyarországi Iroda vezetője, valamint Dr. Alexander Vogt az Európai Közlekedéstudományi Platform szakmai főtanácsadója és Tóth János, a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) főtitkára. Az országos esemény rendezvényeit és aktivitásait Bíró József, a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) Közlekedésbiztonsági Tagozatának elnöke, az Eseménykoordinációs Munkacsoport vezetője ismerteti.

A NiT Hungary 2016-ban a legnagyobbközúti fuvarozói munkáltatói szervezeteként csatlakozott a program keretében életre hívott eseménysorozathoz és 2019-ben kiemelt aktivitásként a „partnerséggelaz utakon” jegyében megrendezésre kerülő LÁSS AZ ÉN SZEMEMMELközlekedésbiztonsági vetélkedővel vesz részt a programban.

 

 

LEGYEN AZ ÉV MINDEN NAPJA A KULTURÁLT KÖZLEKEDÉS NAPJA!

A NiT Hungary idén új aktivitással is képviselteti magát a közlekedési kultúra világnapján. A kulturált közlekedés – a szabálykövető, körültekintő járművezetés, a toleráns közlekedési attitűd és a közúti partnerség – időben nem behatárolható, állandó elvárás a közúti közlekedésben részt vevőkkel szemben. A közúti árufuvarozói és autóbuszos személyszállítói alágazat legnagyobb szakmai érdekképviseleti szervezeteként ennek üzenetét tolmácsoljuk közel 3800 tagvállalkozásunk, és a teljes hazai közúti fuvarozói alágazat részére!

A közúti közlekedés „legfajsúlyosabb” résztvevőiként, nehézgépjárműveink üzemben tartóiként, vezetőiként a felelősségünk fokozott, és elkísér bennünket az év minden napján. Figyeljünk és ügyeljünk közlekedési partnereinkre, vezessünk körültekintően és türelemmel, óvjuk a gyalogos, a kerékpárral, motorral, vagy személyautóval közlekedő társaink életét, testi épségét a közutakon!

 

A közúti fuvarozók, autóbuszos személyszállítók számára legyen az év minden napja a kulturált közlekedés napja!

 

A Közlekedési Kultúra Napja és a programsorozat részletei:

www.akozlekedesikulturanapja.hu

Vissza a főoldalra