A magyar buszgyártáson is érezhetők a koronavírus-járvány hatásai, azonban még így sem veti vissza az ország területén gyártott elektromos buszok számát köszönhetően a városi közlekedésben fellépő igényeknek.
Az Autopro.hu Vincze-Pap Sándorral, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnökével készített interjújából egyből kiderül, hogy a COVID-19 okozta válsághelyzet bár megviselte az ágazatot, ugyanakkor a magyarországi gyárakban nem álltak le a technológiai fejlesztések. Az előző évben 450 nagybusz készült Magyarországon, ebből 112 darab elektromos.
A Kravtex, a Credo és az Ikarus Székesfehérvár mindenféleképp a tavaly gyártott mennyiséget kívánják tartani, míg az Inter Tan-Ker, továbbá a kínai BYD növelni szeretné a tavalyi eladásait. Az elektromos buszok várható mennyisége akár 20-25%-os növekedést jelenthet 2020-ban.
A jó hír, hogy kormányzati szinten egyre inkább az elektromos városi autóbuszok gyártására van igény, ennek megfelelően a megrendelők is erre igyekeznek berendezkedni. A BKK helyzete azonban függ az önkormányzatok szándékaitól. Ugyanakkor egy kormányhatározat 2022-től írja elő a kifejezetten elektromos városi buszok használatát.
A teljes interjút itt olvashatja el.