A fővárosi közlekedési társaság által október elején kiírt közbeszerzési pályázatának - 20 darab új, CNG-üzemű, szóló, valamint szintén 20 darab új, CNG-hajtású, csuklós, teljes hosszban alacsonypadlós, M3/I osztályú, azaz városi kivitelű autóbusz - nyertese az Omnibus Hungária Kft. lett. A cég a Daimler Buses török összeszerelésű Mercedes-Benz Conecto NGT típusát ajánlotta szóló és csuklós változatban. A két szakaszra osztott tender – mindkét eljárási részt tekintve – az alapmennyiségen felül opciós keretet is tartalmaz, a szóló kocsik esetében további 40-et, a csuklósok esetében pedig 20-at.
Az Omnibus Hungária a megrendeléseket mindkét esetben alvállalkozók bevonásával szeretné teljesíteni: az EvoBus GmbH és a Pappas Auto Magyarország Kft. mellett a debreceni székhelyű Inter Traction Electrics Kft. (ITE) is szerepel a bevonandó partnercégek listáján. Az autóbuszok szállításának végső határideje a szerződéskötéstől számított legfeljebb 225 naptári nap. Szerződéskötésre leghamarabb március 27-én, a szerződéskötési moratórium lejártát követően kerülhet sor, az eljárásokban részt vevő cégek az addig tartó időszakban még jogorvoslattal élhetnek. Ha sikerül rövid időn belül megegyezniük a feleknek, akkor az első 20 szóló és 20 csuklós CNG-hajtású Conecto még az idén megérkezhet Budapestre.
Forrás: Magyarbusz.info