Busexpo

Gyalázat napjaként emlegették, amikor évtizede lángvágó általi halálra ítéltek budapesti buszokat, több legendás Ikarust és egy sokat látott 1936-os csőrös MÁVAG-ot. Most a teljes hazai ágazat sorsa bizonytalan.

A rekordot 1985-ben rögzítették, az abban az évben gyártott 14 ezer Ikarus már csak emlék. 1995-ben még ezernél több, 2001-ben ötszáz, 2010-ben pedig már csak 162 magyar busz készült, tavaly 155 buszt gyártottak itthon. A Carinfo adatai szerint a 2015-ben forgalomba helyezett 546 buszból csak húsz volt magyar gyártmányú, idén pedig még egy sem kapott rendszámot. Némileg javíthatja a statisztikát a ­MABI mátyásföldi telephelyén a BKV megrendelésére készülő húsz Evopro elektromos hajtású kompozit busz.

A magyar buszbeszerzések elhalasztása miatt tiltakozik a Magyar Buszgyártók Szövetsége, amelynek elnöke, Vin­cze-Pap Sándor lapunknak elmondta: lekerült a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről az az előterjesztés, ami lehetővé tette volna legalább 35 (korábban 75) magyar gyártmányú ­MABI csuklós busz beszerzését, a hét második felében pedig kiderült, hogy a Várba szánt 25 Rába S91 midik beszerzése is kútba esett.

2017 elejéig a Volán-társaságok utódaiként működő regionális közlekedési központoknak is több száz új buszt kell beszerezniük, de eddig egyetlen tender sem jelent meg, pedig a magyar gyártók felkészültek a várható beszerzésekre. A tenderek halogatása miatt ezek helyett olykor ­20-25 éves buszokkal közlekednek az utasok, és nem ritkák a 8-14 éves használt külföldi buszok beszerzései. Az országosan leromlott műszaki állapot és a buszhiány miatt­ több szolgáltató már jelenleg is járatkimaradásokkal küzd. A Mabusz elnöke átfogó buszbeszerzési stratégiát javasol a magyar gyártók érdekében.

Legalább száz magyar gyártmányú busz beszerzése marad el a fővárosban. Az Orangeways Hungary a Rába S91 típusú midibusza helyett török Karsanokkal próbálkozik, miközben a közgyűlési előterjesztés visszavonása miatt a BKV egyelőre nem szerezheti be a magyar gyártmányú csuklós MABI buszokat. Helyettük lengyel Solarisok vagy Mercedesek jönnek majd, ami a MABI-nál kétszáz munkahelyet veszélyeztet. Pedig mindkét magyar busztípust kifejezetten a fővárosi igények szerint fejlesztették, és már több teszten is megfeleltek.

A 400 főt foglalkoztató Kravtex-Kühne Csoport már 1200 darabos referenciával rendelkezik a társaságoknál, most mégis 150 darabnál is több, vadonatúj buszt kénytelen készletezni. Gyors közlekedéspolitikai beavatkozást sürget az Mabusz elnöke, aki szerint eljött az idő, hogy a különböző főosztályok ügyvitelé­ben elvesző komplett iparági szegmenst végre világos, a hazai buszgyártást prioritásként kezelő beszerzési stratégiával segítsék. A magyar gyártók nem indokolatlan előnyöket, nem irányított közbeszerzéseket akarnak, hanem csak azt, hogy valós versenyhelyzetben értékesíthessék termékeiket, és hogy 6–12 hónapos tendereztetés nyertesként se maradjanak hoppon.

 

Forrás: nol.hu

Vissza a hírekhez