Busexpo

Hivatalosan is bemutatták az új magyar autóbusz terveit. Fehérváron már a buszgyártást készítik elő.

A modellt a korábban a Magyar Autóbuszgyártó Kft. által PKD-konstrukcióban is gyártott dízel Ikarus V127 alapjaira fejlesztették, ugyanakkor több ponton eltér tőle. Az első, legfontosabb eltérés maga a vázszerkezet, hiszen azt a hajtáslánc miatt több ponton módosítani kellett.

Megnövelték a karosszéria merevségét. Ugyancsak fontos szempont volt az utastér átalakítása, hiszen a hátsó traktusban, a motorsátor mellett található helyekkel eleve nem lehet kalkulálni az LNG-s változat esetében, hiszen oda kerül 375 literes LNG-tartály.

Az áttervezett vázszerkezetnek köszönhetően 10 százalékkal nagyobb alacsonypadlós felület áll rendelkezésre a járműben. Mindezt főként az LNG-üzem miatt megszűnő mellső tengelynél található dobogók eltüntetésével, illetve a második ajtó hátrébb helyezésével érték el.

A 12,5 méter (korábban 12,7 méterről is volt szó) hosszú busz hajtásáról Euro 6-os kibocsátási normákkal rendelkező, amerikai fejlesztésű Cummins ISL-G típusú, 300 lóerős erőforrás gondoskodik, melyhez új, ZF Ecolife automata sebességváltó csatlakozik. Nemcsak a váltóegység, hanem a mellső, illetve a hátsó tengely is ZF gyártmányú. A környezetbarát Ikarus várhatóan 500 kilométeres hatótávolsággal fog rendelkezni.

Az új Ikarus fejlesztése mellett a székesfehérvári Ikarus Ipari Parkban párhuzamosan gyártásfejlesztésbe is kezdett az Ikarus Global Zrt. A beruházás öt gyárépületet érint, ugyanis a buszgyártás beindítása érdekében két vázösszeállító üzemet, festőüzemeket, valamint kiszerelő sort telepítenek. Emellett vadonatúj lézer vágógépeket és egyéb berendezéseket is vásárolnak. Héjj Demeter, az Ikarus Global Zrt. vezérigazgatója szerint a buszgyártáshoz szükséges infrastruktúra létesítése a nyár végéig lezárulhat. A prototípus pedig az év végig megszerezheti a szükséges típusbizonyítványt.

Jelenleg Európában csak a lengyel Solbus gyárt LNG-üzemű autóbuszokat, így az Ikarus egy olyan szegmensbe léphet be, ahol egyelőre még kevés szereplő van jelen a kontinensen.

 

Forrás: Autopro.hu

Bővebben: Vezess.hu

Vissza a kezdő oldalra