Busexpo2019


drivingcamp Hungary, Zsámbék

Kiállítónak jelentkezem Látogatónak regisztrálok Konferenciára jelentkezem

Hírek

Az ABB villámtöltőket szállít a két buszgyártó bevonásával megvalósuló elektromos busz programhoz, melynek köszönhetően Trondheim városa 2019-re megszüntethetia fosszilis üzemanyag felhasználást a tömegközlekedésében. 

Kezdetben évi háromszáz, néhány év múlva pedig akár 1200 autóbusz is készülhet a debreceni üzemben, ahol rövidesen elkezdődik a sorozatgyártás. Létesül egy tervező- és oktatóbázis is.

A világon bárhol megállja a helyét.

Bemutatta magyar fejlesztésű, Mercedes-Benz alvázra épülő városi, elővárosi autóbuszát az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. A debreceni Határ úti ipari parkban működő vállalat életében azonban nem csupán ezért volt jeles a mai nap, hanem azért is, mert ugyanekkor átadták a cég új oktatási, fejlesztési központját, illetve kísérleti üzemét is.

 

A hagyományok szerint február első napján, a Budapesti Kongresszusi Központban rendezték meg a 26. Turisztikai Díjátadó Gálát. A Turizmus Kft. által szervezett hagyományos turisztikai évadnyitó esemény az egyetlen olyan éves alkalom, amikor a szerteágazó szakma valamennyi prominens képviselője találkozik és a kormányzat is magas szinten képviselteti magát.

A komáromi BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft. üzeméből néhány napja kigördült a társaság első két elektromos busza.

Hamarosan itt a jelentkezés a 2018-as BUSEXPO-ra!

A Lux Express észt busztársaság folyamatosan kihívások elé állítja a piacot. A személyautókkal és repülőkkel is versenyre kelő Lux Express a balti országokba és azokon túl, Lengyelországba és Oroszországba irányuló utazások legjobb szolgáltatójaként pozícionálja magát. A cég 2016-ban több mint 100 felsőkategóriás Scania Irizar buszával 2,1 millió utast szállított kényelmes, sűrű és pontos járatain.