Busexpo

Budapest, 2018. március 20. - Háromoldalú stratégiai megállapodást kötött 2018. március 20-án az ITK Holding Zrt., Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzataés a Debreceni Egyetem, amelynek értelmében tovább bővülhet a cég leányvállalatának, az Inter Traction Electrics Kft-nek az ipari és az oktatásbeli szerepvállalása Debrecenben. Ennek keretében az idei évtől a Debreceni Egyetem kihelyezett tanszékeként képezhet jármű mérnököket az ITE. 

Folytatja expanzív stratégiáját 2018-ban az Inter Traction Electrics Kft. Debrecenben. Mint ismert, az ITK Holding Zrt. leányvállalata első lépésként 2017 végén ünnepélyes keretek között felavatta a debreceni Oktatási, Fejlesztési Központját és Kísérleti Üzemét, ami 250-300 új munkahelyet teremt a cívisvárosban, és évi 150 busz gyártására alkalmas. Emellett pedig Mercedes-Benz REFORM 500 LE néven bemutatta magyar fejlesztésű, Mercedes-Benz alvázra épülő városi, elővárosi autóbuszát, amely a vállalat fejlesztési tervei szerinti tizenkét típusból álló termékcsalád első példánya.

 

Ezt követően a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziumával karöltve január 31-én elindult a gyakorlati képzés a telephelyen, ahol háromszor hat héten át, hét-nyolc fős csoportokban érkeznek a gépjárműszerelő tanulók. Akik itt kapnak gyakorlati oktatást tavasszal, közvetlenül az autószerelő mesterektől sajátíthatják el a szakmát.

A megvalósult projekteket az idei évben további együttműködések és beruházások követhetik, így a szakképzés mellett technikusi oktatást is indít rövid időn belül a vállalat, s már egyeztetést folytatnak a Debreceni Egyetemmel, ahol egy-két hónapon belül megkezdődhet az együttműködés a mérnökhallgatók duális oktatásában is. Az Inter Traction Electrics Kft. ennek keretében kihelyezett tanszékként képezheti az egyetem Műszaki Karára jelentkező járműipari mérnököket. A helyi szerepvállalás megerősítésének céljából pedig háromoldalú megállapodást írt alá az ITK Holding Zrt., Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem 2018. március 20-án Debrecenben, így a vállalat az oktatás, valamint a társadalmi felelősségvállalás területén is deklaráltan együttműködik a városvezetéssel és az intézménnyel.

"Eltökéltek vagyunk abban, hogy egy Európában is meghatározó buszgyárat építsünk fel a cívisvárosban, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tudásunkat átadva képezzünk - a Debreceni Egyetemmel együttműködésben - olyan szakembereket, akik rövid időn belül hozzájárulhatnak a magyar buszgyártás fejlődéséhez" - vélekedett Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója. "De nagy hangsúlyt fektetünk a közeljövőben a járműcsalád fejlesztésére és gyártására is, különös tekintettel az elektromos hajtású gépkocsikra" - tette hozzá.

Vissza a hírekhez