Busexpo2019


drivingcamp Hungary, Zsámbék

Kiállítónak jelentkezem Látogatónak regisztrálok Konferenciára jelentkezem

Hírek

Közel 2700 látogató, 47 kiállító, 16 járműkiállító 30 új járműve és kilenc gyönyörű veterán busz az autóbuszos személyszállítás egyetlen hazai tematikus rendezvényén! 270 résztvevő a NiT Hungary XXIII. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciáján!

 

A kínai BYD a komáromi ipari parkban kedden megnyitotta első európai termelő üzemét. Az elektromos buszokat készítő üzemben évente négyszáz jármű előállítását tervezik.

2017. február 1-jén, a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezett XXV. Turisztikai Díjátadó Gálán vehette át rangos elismerését Kölbl Zoltán, a kozármislenyi PANNON Busz-Rent Kft. ügyvezető igazgatója, aki a szervezetünk által 2016-ban kiírt pályázati eljárásban elnyerte a 2016-os Év Autóbuszos Személyszállítója díjat.

Négy új MAN Lion’s Coach turistabuszt állított munkába az Infinitours Kft. március 6-án. A jelentős szakmai múltra visszatekintő esztergomi vállalkozás most először szerzett be MAN járműveket, sőt, már két új NEOPLAN Tourliner turistabuszt is megrendelt. A cég ügyvezető igazgatója, Koós László készségesen nyilatkozott a döntés hátteréről.

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. igazán egyedi videót készített, melyben a cég buszaiból “építettek” fel egy látványos karácsonyfát. - forrás: Lemon.hu.

 

„A kormány összesen 62,8 milliárd forint keretösszegű támogatással segíti a hazai kis- és középvállalkozások digitális fejlesztéseit, hiszen egy sikeres cég működéséhez elengedhetetlen a megfelelő minőségű informatikai háttér” – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. A hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját elősegítő három pályázatra 2017. március 8-tól lehet beadni a támogatási kérelmeket.

A Turizmus.com honlapján megjelent tájékoztatás szerint visszavonják a budapesti hop-on hop-off típusú városnéző szolgáltatásra kiírt pályázatot.